Harminc hónapon át, 1940 júniusától 1942 novemberéig egy kis földközi-tengeri sziget – Málta – volt az a fő és döntő tényező, amely megakadályozta a tengelyhatalmat az észak-afrikai győzelemben. A britek természetesen tisztában voltak a sziget kulcsfontosságú szerepével a földközi-tengeri, észak-afrikai és később a dél-európai hadműveletek sikerét illetően, ezért Winston Churchill a sziget mindenáron való védelmét elengedhetetlennek tartotta.
Málta egy „elsüllyeszthetetlen repülőgép-hordozó" volt, a Földközi-tenger tengeri útvonalai feletti légi ellenőrzés bázisa. A szigeten jelentős brit haditengerészeti támaszpont működött, ahonnan szövetséges hadihajók indultak az egész Földközi-tengerre kiterjedő hadműveletekre, ahol menedéket találhattak a Gibraltár és a Szuezi-csatorna, illetve az egyiptomi kikötők között közlekedő konvojokból megrongálódott hajók, és ahol kereskedelmi és hadihajók egyaránt feltankolhattak.
Így aztán mind a harminc hónapon át Málta célpontja volt az olasz és német bombázásoknak és ágyúzásoknak, amelyek joggal nevezhetők ostromnak, s amelyek célja a sziget tengelyhatalmi ellenőrzés alá vonása volt. 1942 tavaszára egy Herkules nevű nagy kombinált hadműveletet is terveztek, amely a sziget kulcsfontosságú pontjain masszív légideszantot és tengeri partraszállást irányozott elő tengeri és légitámogatással. A hadművelet azonban Hitler és Göring aggályai miatt – különösen a légideszant aránytalanul nagy veszteségeitől tartva – végül nem valósult meg, és több halasztás után törölték.
Mindezek ellenére Málta polgári lakosságának és az alapvetően brit katonai személyzetnek súlyos megpróbáltatásokon kellett átesnie. Málta védőinek hősies harcát a német és olasz agresszorok ellen vívott epikus csatában mutatja be a csatahelyszínek titkait feltáró sorozat ezen epizódja.
